Szorongás és biztonság

Szorongás és biztonság a Szomatodráma tükrében

A szorongás biztonság kérdése sokszor nem a jelenből fakad. Vannak történetek, amelyek nem kiabálnak. Csak csendben sírnak bennünk. Halkan, de kitartóan.

Nem a jelen fáj, hanem a múlt

Sokan jönnek hozzám úgy, hogy „látszólag minden rendben van”. Mégis szoronganak, túlaggódják a dolgokat, vagy a testük jelez – fejfájás, álmatlanság, feszültség –, és ők maguk sem értik, miért.

Dávid is közéjük tartozott.

Egy férfi vallomása

„Nem értem, miért szorongok. Nincs semmi konkrét bajom…”

A története nem volt látványos vagy drámai. Legalábbis kívülről nem.

Stabil munka, szerető társ, egészséges gyerekek, biztos otthon.

Mégis volt benne valami állandó feszültség. Éjszakánként nem tudott elaludni, a teste állandó készenléti állapotban élt – mintha valami bajra számítana.

A gyerekek tükörként

A kisebbik nem tudott leválni róla, dühösen kapaszkodott belé, a nagyobbik zárkózott volt, szociálisan bizonytalan, érzékeny.

Amikor a test kezd el mesélni

A SzomatoDráma játékban Dávid teste kezdett el mesélni.

Nem szavakkal. Érzésekkel. Mély csenddel, reszkető jelenléttel.

Aztán megjelent egy emlék. Egy kép, amit nem elfelejtett – csak eltemetett.

Az anyja kemény, türelmetlen szavai.
Az öccse, aki éppen tanult.
Egy ceruza, ami majdnem kiszúrta a szemét, amikor az anyjuk hirtelen Dávid fejére csapott.

És Dávid – mint kisfiú – csak állt.
Némán.
Tehetetlenül.

A gyermekkori séma lenyomata

Ez a tehetetlenség pedig beleégett a testébe. Ott maradt. Azóta is hordozza.

Akkor még nem tudta megvédeni a kisebbeket.

És az ott született séma a mai napig működik:
„Én vagyok a felelős. Akkor is, ha nincs ráhatásom.”

Az érzelmek és önismeret útja

Dávid belső világa mély és árnyalt. Mint mindannyiunké.

A bűntudat, a megfelelési vágy, a saját szükségletek elfojtása – mind korai élmények lenyomatai. Ezek a tapasztalatok határozzák meg ma is, hogyan kapcsolódik másokhoz, hogyan érzékeli a környezet igényeit – és hogyan hagyja figyelmen kívül a saját érzéseit.

Mit ad a SzomatoDráma?

A SzomatoDráma nem akarja őt megjavítani.

Nem mondja meg, mit kellett volna másképp csinálnia, és nem mondja meg, most mit tegyen.

Nem keres bűnbakot. Nem kínál gyors megoldásokat.
Csak teret ad.

Teret a testnek, hogy elmondhassa, amit a lélek elfelejtett.
Teret a történetnek, hogy végre elmesélődhessen – ott, ahol eddig csak némaság volt.

A változás a jelenben történik

És Dávid lassan ráébredt:
nem kell tovább cipelnie azt, amit gyerekként kapott, csak azért, mert akkor nem volt más választása.

Mert az, ami most történik, nem véletlen. Hanem következmény.

Gyermekkori, gyakran öntudatlan döntések lenyomata.
De amit meglátunk, azt megérthetjük.
És amit megértünk, annak többé nem kell újra meg újra fájnia.

Jelen lenni a saját életünkben

Ebben segít a SzomatoDráma. Nem ítélkezik. Nem javít. Nem kényszerít.
Csak jelen van.
Ahogyan mi magunk is elkezdhetünk jelen lenni.

A testünkben.
A történeteinkben.
És szép lassan… az életünkben is.

Ha benned is van egy elhallgatott történet…

Ha tested mesélni szeretne, a SzomatoDráma biztonságos, gyengéd teret ad ahhoz, hogy újra kapcsolódj önmagadhoz.

Nem a múltat változtatja meg. Hanem a jelent.

Azt, ahogyan most benne vagy abban, amit élsz.